Az iskolára fel kell készülni, anyagilag is
Nagy 6 éves lányom idén kezdi az iskolát, és bizony túl vagyunk az első iskolás szülők megrázkódtatásán.
Amikor elmentünk megvenni az iskolatáskát, gondoltam 6-8 ezerből megússzuk. Jócskán mellé lőttem, ugyanis ami megtetszett gyermekemnek az 19.000 forint volt. Még szerencse, hogy nem a legdrágábba szeretett bele.
Persze a táskába tenni is kell valamit …még jó, hogy a könyveket „ingyen” (szerintem adóba bőven kifizettük) megkapta. De azért első osztályosként rengeteg további dolgot is meg kellett venni, tolltartó, tornazsák, tornacipő, póló, torna nadrág, füzetek, néhány váltás ruha….
Akárhogy is ragozzuk, valóban több tízezer forint egy gyermek beiskolázása. És akkor még csak kisiskolásról beszélünk.
„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”
Azt, hogy a gyermek korától függően, havonta mennyi havi kiadás jelent a szülőknek a „Mennyibe kerül egy gyermek felnevelése” bejegyzésben már bemutattam (általános iskolás 37, középiskolás 48, főiskolás, egyetemista 90 ezer forint havonta)
A legtöbb szülő már persze augusztusban panaszkodik, hogy sokba kerül az óvoda, iskola, pedig még csak kicsi a gyermeke. De mi lesz, ha nagy lesz?
A jelentősebb fizetnivalók akkor fognak jelentkezni mint például a tandíj, az utazási költség, a helyi bérlet, a kollégium vagy albérlet, a bulizás. Ezeket a leendő nagy egyetemista miből fogja fizetni?
Megtakarítás a legjobb megoldás
Szülők számára az egyik leginkább fontos cél gyermekük taníttatása. Ami bizony sokba kerül. Ha Magyarországon fog felsőfokon tanulni, akkor talán meg lehet úszni évi 1 millióból, de ha külföldön fog a csemete tanulni, jóval mélyebben a zsebbe kell nyúlni. Évi 2-4 millió forintos taníttatási költséget pedig a legtöbb család nem tudja a minden havi bevételéből kigazdálkodni.
Erre bizony érdemes előre felkészülni, és tőkét gyűjteni, amivel meg tudja a gondoskodó szülő alapozni gyermeke jövőjét.
Ha már felkészültél, GRATULÁLOK.
Ha szeretnél felkészülni, de nem tudod hogyan, szívesen segítek, hogy megtaláld gyermeked megtakarítását. Itt találkozunk > >